Egyházi búcsúztatás

Az ember keresi a választ, hogy mi van a kezdet előtt, és mi lesz a vég után.
A kettő között pedig a boldogságra törekszik. Búcsúzzon méltósággal szeretteitől.

Búcsúzzon szerettétől méltósággal!

“Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.”
Máté 11,28.29

Temetői ravatalnál, szórás helyszínén, hajós búcsúztatásnál, saját otthonukban – minden helyszínen állunk rendelkezésükre.

Keresztény temetés

Az élet rendje, hogy véges. Nekünk, itt maradóknak együtt kell élnünk annak tudatával, hogy szerettünk nélkül folytatódik az életünk tovább. A keresztény ember tudja és hiszi, hogy a földi életünk végén méltó módon pihenhetünk meg a feltámadás krisztusi ígéretében bízva.

Egyházi búcsúztatásunk során az elhunyt személyére jellemző módon, az ő végakaratával egyezően búcsúzunk. A jelenlévő család, barátok számára is méltó megemlékezést és feloldozó búcsút adva.

A búcsúztatást telefonon a +36 30 489 1212 számon tudja megrendelni.

“Mindaz, aki belém vetett hittel él, nem hal meg sohasem.”

János 11,26

Temetési szolgáltatás az ökumenikus kápolnában Budapesten

Budafokon, a Nagytétényi úton várjuk szeretettel ökumenikus kápolnánkban, ahol méltó körülmények között tud búcúszni szerettétől. A hamvakat a szertartás végén kiadjuk, hogy az Ön által választott helyen és időben tudja elhelyezni.

A kápolna előzetes foglalással érhető el, beépített hangtechnika és fénytechnika működik. Saját zenét lehet hozni.

A kápolna használati díja 40.000 Ft, amelyet ezen az online felületen keresztül tud megrendelni:

Kápolna és lelkész megrendelése
BTI

Temetési Budapest temetőkertjeiben -
Partnerünk a BTI

Szerződéses partnerünk a BKM Nonprofit Zrt. BTI Temetkezési Divíziója, így az általuk üzemeltetett temetőkertekben is elérhető szolgálatunk:

Új Köztemető, Farkasréti temető, Óbudai temető, Angeli úti urnatemető, Budafoki temető, Cinkotai temető, Csepeli temető, Csömöri Sírkert, Kispesti temető, Kispesti öreg temető, Megyeri temető, Pesterzsébeti temető, Pestszentlőrinci temető, Rákospalotai temető, Tamás utcai urnatemető